Nézd azt a képet, ami kint van a bejegyzés felett. Hunyd le a szemed. Érezd azt ahogy a szellő megborzolja a hajad, ahogy körbevesz Téged és átölel, mint egy puha takaró.Hunyd le a szemed és hallani fogod a sirályok hangját, a köveket ahogy nekicsapódik a tenger..ott állsz a szirten.Alattad a mindenség. Mit teszel? Leugrasz? Őszintén..mi értelme lenne? Miért éltél idáig? Nem érzed a szagokat az ízeket? Azt, hogy minden nyomorúság ellenére ÉLNI JÓ? Hogy hallasz egy dalt valahol, ami megfog, ami tetszik, amit dúdolsz? Érzed az ízeket, egy finom sütit vagy egy szalonna sütéskor a frissen sült szalonna és hagyma illatát a barátokkal? Látsz egy filmet, amit még csak most fognak bemutatni a mozikban?Igen, Ő nem lesz veled. Nincs ott mikor megeszed a sütit. Nincs ott mikor a szalonnát sütöd a haverokkal. Nem ölel át azon a szirten, hogy mellkasára hajtsd a fejed, és együtt élvezzétek a látványt. Az élet egy fura játék. Lehetsz benne borzasztóan egyedül. Lehetsz mindig körbevéve emberekkel. Lehetsz boldog és lehetsz szomorú.De mindig van választásod. Választhatsz, hogy hogyan szeretnéd leélni. Választhatsz, hogy kivel/kikkel szeretnéd leélni. De néha nem elég a Te választásod. Van, hogy el kell fogadnod, hogy Ő mást akar. Mert ez is az élet rendje, hogy mindig van valaki aki mást akar. Valami egészen mást. Olyan természetes ez, mint hogy a fű zöld és, hogy minden napot egy újabb követ. A legnehezebb összeszedni magunkat a padlóról, elhinni, hogy a sebek begyógyulnak, hogy ott akkor önmagunkban sebzetten és szomorúan is érünk annyit, mint Ő mellette vidáman, magadat is szépnek látva és élettel tele.

Pedig semmi nem változott. Az ég ugyanúgy kék. A szellő ugyanúgy fúj. Csak mi nem hiszünk benne. Mi változtunk meg, az idő állandó..

De a nap újra ki fog sütni. Amikor reggel felkelsz és kinyitod a szekrény ajtót, felöltözöl és kilépsz az ajtón látni fogod a színeket, a fényeket, az illatokat..látni fogd, hogy Ő nélküle is van élet, hogy lesz aki csinosnak talál, aki rajong érted, aki egy szál virággal/csokival/plüssállattal a kezében várná, a választ..akit sokszor elutasítasz, mert nem Ő. Nem úgy néz ki, nem olyan ruhákat hord, nem úgy mosolyog Rád, esetleg nem is mosolyog, csak félszegen, reménykedve várja válaszod, ami neki a boldogság..neked inkább csak sajnálat, esetleg érdeklődés, pici érdek, a magány elől menekülés.

Nem látod, hogy ott a szemek mögött milyen mélységek vannak, nem tudhatod, hogy ha ott akkor visszautasítod, vagy még ha engedsz is neki, de nem önszántadból, hanem inkább valami belső kényszerből és nem szívből-lélekből..sosem tudod meg, hogy jobban szeretett volna, mint Ő a legjobb pillanataiban. Ugyanis sosincs olyan, hogy legjobb. Mindig van jobb még ha más feltételekkel is indul. De ehhez nekünk kell változni. Elhinni, és megérteni, hogy mindig van jobb. Hogy ha valaki elmegy, azt okkal teszi, de nem azért mert mi utolsók vagyunk. Elhinni, hogy most is pontosan ugyan annyit érünk, mint Ő előtte. Vannak értékeink, álmaink, vágyaink, gondolataink, jó és rossz szokásaink..szerethetőek vagyunk a magunk tökéletlenségében. Valamint, hogy mindig akadna valaki, aki megkísérelné ezt bebizonyítani..ha hagynánk.