Boldog születésnapot!

Ez egy (nem annyira) képzelt telefonbeszélgetés alapján készült.

Édesapám, engedd meg, hogy boldog születésnapot kívánjak. Bár megelőztél, mert én akartalak előbb hívni..csak..ja..jó. Igazából látom, (hallom), hogy nem is érdekel. Csak azért hívtál, hogy egy újabb szenzációs lehetőséget mutass be nekem. Aha, oké. Komolyan mintha nem is az apám lennél, hanem csak egy köcsög marketinges. Mintha attól megoldódnának a dolgok egycsapásra, hogy minden szarba belépünk, mindent végigcsinálunk..és közben lessük a mannát az égből. Nem. Az élet nem így működik. Néha nem tudom eldönteni, hogy kettőnk közül ki a gyerekesebb. Mondjuk miért várjam el, hogy apaként viselkedj, hogy ha eddig se tudtál? Igen-igen tudom. Megint a régi nóta. Az a nóta, amit csak én fújok. Te meg szarsz rá:) Nem-e? Dehogynem. Sosem tudtuk megbeszélni a dolgokat. 22év fájdalmát nem lehet egy szempillantás alatt feldolgozni. Úgy próbáltad meg jóvátenni az eddigi vétkeid, hogy felnőttkoromra segítesz kicsit talpra állni, valami minimálisat visszaadni abból, amit elvettél. Nálad ez mégis kimerül a linkek küldözgetésében, hogy Te azzal segítesz nekem a legtöbbet..hű de ismerős dolgok ezek. Mint mikor anyuval megegyeztetek a válás után, hogy a 18.ik születésnapomra egy elég jelentős összeget adsz át, hogy ezzel elindíts utamon, mert azt anyu rám hagyta, mikor elment. Mondjuk nehéz úgy adni valamit, hogy ha a 18.ik valahogy kimarad. Vigasztal a tudat, hogy nem csak Te felejtetted el, hanem mindenki. Na jó, nevelőanyám nem. Ő csak kaján vigyorral leste, hogy szenvedek és várom a visszajelzéseket..elvégre ez mégis csak egy fontos alkalom. Elmúlt. Ahogy azt is kivártad, míg az egyesség elévül, mondván, hogy Te valami sokkal fontosabbat adsz nekem ami többet ér mint a pénz. Átadod a tudást.

Végül is utólag belegondolva tényleg átadtad. Neked köszönhetem nagy részében azt, ami vagyok. A verések és a többi megtették a hatásukat:) Sosem bíztam el magam, és azonnal megértem és átérzem, hogy ha olyan emberrel akadok össze, akit szintén megkínált már a sors 1-2 kövér pofonnal. Tény, hogy kicsit érzékenyebbre sikeredtem, mint szerettem volna..de muszáj ezt elfogadni, mert változni ebben nem nagyon tudok. Legalábbis eddig nem jött össze:) Segítettél abban, hogy felismerjem, hogy Te nem voltál képes váltani. Neked csak ez az egy családmodell létezik. Pedig még emlékszel rá, mikor apád agyon akart verni, és megfogadtad, hogy Te sosem bántod a gyerekeid. Nos, ez nem jött össze. Idővel magad is elhitted, hogy jól csinálod a dolgokat. Hogy ezt így kell. Mondjuk érthető, hogy nem tudod másképp, hogy ha nem is ismered fel, hogy van másik út..neked köszönhetően sokszor keltem hosszú útra és laktam mindenfelé, láttam embereket, más családokat és megtapasztaltam, hogy lehet másképp is. Azóta is erre törekszem..másképp, mint Te. Hibáztam sokszor én is..de a visszajelzések alapján jó úton haladok. Neked köszönhetem azokat az embereket, akiket megismertem útjaim során, hiszen ha nem űztök el otthonról, sosem találkozom velük. Rengeteget tanultam tőlük és ha mást nem, legalább megtapasztaltam, hogy mit nem szeretnék.

Tulajdonképpen így felnőtt fejjel visszanézve a dolgokat sajnállak. Azért, mert biztos neked sem lehet egy élmény, hogy ennyire elrontottad. Valahol belül érezned kell, hogy lehetett volna ez jobb is..az már más kérdés, hogy ez rajtad múlt. Abban is, hogy mit engedsz meg nevelőanyámnak és abban is, hogy Te mit engedsz meg magadnak. Belém ültetted, hogy nem tudom a kort tisztelni, csak, hogy ha az illető már letett valamit az asztalra amiért tisztelni lehet..minimum emberileg. Kicsit szánlak is, ahogy látom, hogy kapaszkodsz bele kétségbeesetten ezekbe a lehetőségekbe és nem győződ magaddal is elhitetni, meg persze velem is próbálod, hogy ez mennyire jó:) Valakinek biztosan..ha neked igen, akkor csináld. De akár elfogadod, akár nem, én nem veszek részt benne. Ha sosem fogsz tudni odaállni elém és bevallani, hogy elcseszted, hogy másképp kellett volna és tudod, hogy a Te időd is véges, és szeretnéd, hogy jobb legyen közöttünk a viszony..akkor maradnak azok a telefonok, amik leginkább abban merülnek ki, hogy mibe szeretnél megint belerángatni (“minden ember után 50$, meg ingyen nagy értékű dolgok, tudod, hogy én jót karok neked”), és élsz csendesen egy lakásban a pároddal, aki csak azért van veled, mert nincs hova mennie..pedig rendesen sikerült megtaposnod őt is:) Ha néha át is megyek, készülhetek a panaszáradatra órákon keresztül, főleg, hogy ha nem vagy otthon. Pedig nem laksz messze, maximum egy óra itt pesten belül..de valahogy annyira kiesik az útvonalamból..érdekes nem? Szóval sóhajtozhatsz a kis lakásodban a párod mellett, hogy mennyire nem tudsz érvényesülni és nem megy az a fránya meggazdagodás..mert bár a fogadhoz tudod verni nagyon a garast, még sincs sose pénzed, hiszen minden idegen simán ki tud forgatni akár milliókkal is, mert nekik a világon mindennél jobban hiszel:) Csak tudod, hogy ha itt az idő és kísérnek a végső utadra, ezek az idegenek ritkán állnak ott melletted, hiszen pénzzel megvenni az érzéseket nem lehet. Nem fognak jobban szeretni akárhány milliót is adtál nekik. Az emberek már csak ilyenek. Hálátlanok:) Szóval melletted lesz a párod, hogy ha nem előz be téged, mert melletted élni nem egy kéjmámor. Nővérem látni sem akar, így ő kilőve..anyukámba most rúgtál bele egy utolsót, mikor egy mozdulattal sikerült végleg kisemmizned és megsemmisítened 12évi munkáját és ezzel a mozdulattal velem is hasonlóan bántál el. Szóval ő sem kísérne el.

Tudod régen nagyon bántott, hogy én vagyok az egyetlen akinek a Te jóvoltodból nincs semmije. Katasztrófaként éltem meg, hogy nem tudok boldogulni egyről a kettőre. Azután szépen beletörődtem, majd ahogy múlt az idő, rájöttem, hogy csak az van, amit én hozok össze magamnak. Ez viszont kitartást adott, amit szintén a Te jóvoltodból szereztem. Most már nem csak  hogy nem is érdekel, hanem kifejezetten jól jön, hogy nincs semmim..sokkal bátrabban vágok neki a nagyvilágnak, bízva abban, hogy valahol élhetőbb körülményeket is tudok teremteni és jogosan büszke lenni arra, amit elértem. Örülök, hogy sikerült levetnem az önzőségem:) Szóval tényleg sok mindent köszönhetek neked..ez azonban ebben a formában még is kevés, hogy ott legyek majd melletted, hogy ha az utolsókat üti az óra. Majd elkísérnek a milliókért vett könyveid, a házad meg a dolgaid..ja, hogy azokat nem viheted magaddal? Pech. Akkor igazából nincs semmid. Koldus vagy mint én. Csak én mégis gazdagabb vagyok nálad.

Mert megtanítottál arra, hogy az életünket úgy kell élni, hogy tényleg törekedjünk az egyensúlyra, hogy mennyire fontosak az érzelmek és azok mutatása, megtanultam, hogy a pillanatokat meg kell élni, és törekszem arra, hogy ha az én időm lecseng, az én kezem azért fogja valaki.

Köszönöm..és még egyszer Boldog szülinapot!

Ezt a bejegyzést azért tettem közzé, hogy aki olvassa tanuljon belőle. A múltamról nem szeretnék hosszabban cseverészni, elmúlt, megtörtént. Viszont kellett némi illusztráció, hogy átérződjenek a szavaim. Tudom, hogy kiadtam magam és tudom, hogy hazárdjátékot játszom..aki ezek után másképp néz rám, szíve joga. Attól én még ugyanaz maradok.

Reklámok

percek..

Tudom, már nagyon rég nem írtam ide. Azóta mint az életben általában számtalan dolog történt.

Ülök egy asztal előtt nézem a monitort. A helyszín persze változott, mint már oly sokszor az életben. Az előbb megnéztem a Gru-t, nagyon tetszett:) Azután fél perc alatt megváltozott minden.

Eltűnődtem a fiatalabb generáción. Sokszor mondjuk őket gyerekesnek, ahogy az internet különböző fórumain/blogjaikban/twitteren/facebookon “picsognak” az érzéseikről. Ugyan olyan érzéseik vannak, csak a gyerekek még őszintén kimutatják. Ki merik mutatni.  Ők nem feltétlen fordulnak el, hogy ha úgy érzik már nem uralkodnak az érzelmeiken.

A nőknek csodálatos érzékeik van. Például, hogy hogy kell otthonossá varázsolni valamit, ami nem az övék, amit nem is éreznek annak. Nézem a saját szobám. Inkább hasonlít átmeneti szállásnak. Olyan mint a lelkem. Szokták volt mondani a bölcsek, hogy az “egész világ egy átutazóhely”. Ez mind oké..de néha igazán otthon is érezhetné magát az ember benne. Akkor talán nem hiányozna borzasztóan ez az érzés, és nem kéne nyelni jó nagyokat, először a könnyeket majd csak pár sóhajjal lezárni és végre újra felülkerekedni testünkön és az érzékszerveinken és csinálni tovább. Sokszor remény nélkül, de bizakodva,  belül próbálni hinni. Mert mindig kell hinni valamiben. Akkor is ha nem igaz.

Mégis volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy akár igazi család is lehetnénk. Már előre félek a karácsonytól..

Ludovico Einaudi – In’ un altra vita

Vannak bejegyzések amiket nem kürtölök  szanaszét. Nem hiányoznak a részvétnyilvánítások. Egyszerűen csak írom, mert ezt érzem.

Egy élet margójára..

Nézd azt a képet, ami kint van a bejegyzés felett. Hunyd le a szemed. Érezd azt ahogy a szellő megborzolja a hajad, ahogy körbevesz Téged és átölel, mint egy puha takaró.Hunyd le a szemed és hallani fogod a sirályok hangját, a köveket ahogy nekicsapódik a tenger..ott állsz a szirten.Alattad a mindenség. Mit teszel? Leugrasz? Őszintén..mi értelme lenne? Miért éltél idáig? Nem érzed a szagokat az ízeket? Azt, hogy minden nyomorúság ellenére ÉLNI JÓ? Hogy hallasz egy dalt valahol, ami megfog, ami tetszik, amit dúdolsz? Érzed az ízeket, egy finom sütit vagy egy szalonna sütéskor a frissen sült szalonna és hagyma illatát a barátokkal? Látsz egy filmet, amit még csak most fognak bemutatni a mozikban?Igen, Ő nem lesz veled. Nincs ott mikor megeszed a sütit. Nincs ott mikor a szalonnát sütöd a haverokkal. Nem ölel át azon a szirten, hogy mellkasára hajtsd a fejed, és együtt élvezzétek a látványt. Az élet egy fura játék. Lehetsz benne borzasztóan egyedül. Lehetsz mindig körbevéve emberekkel. Lehetsz boldog és lehetsz szomorú.De mindig van választásod. Választhatsz, hogy hogyan szeretnéd leélni. Választhatsz, hogy kivel/kikkel szeretnéd leélni. De néha nem elég a Te választásod. Van, hogy el kell fogadnod, hogy Ő mást akar. Mert ez is az élet rendje, hogy mindig van valaki aki mást akar. Valami egészen mást. Olyan természetes ez, mint hogy a fű zöld és, hogy minden napot egy újabb követ. A legnehezebb összeszedni magunkat a padlóról, elhinni, hogy a sebek begyógyulnak, hogy ott akkor önmagunkban sebzetten és szomorúan is érünk annyit, mint Ő mellette vidáman, magadat is szépnek látva és élettel tele.

Pedig semmi nem változott. Az ég ugyanúgy kék. A szellő ugyanúgy fúj. Csak mi nem hiszünk benne. Mi változtunk meg, az idő állandó..

De a nap újra ki fog sütni. Amikor reggel felkelsz és kinyitod a szekrény ajtót, felöltözöl és kilépsz az ajtón látni fogod a színeket, a fényeket, az illatokat..látni fogd, hogy Ő nélküle is van élet, hogy lesz aki csinosnak talál, aki rajong érted, aki egy szál virággal/csokival/plüssállattal a kezében várná, a választ..akit sokszor elutasítasz, mert nem Ő. Nem úgy néz ki, nem olyan ruhákat hord, nem úgy mosolyog Rád, esetleg nem is mosolyog, csak félszegen, reménykedve várja válaszod, ami neki a boldogság..neked inkább csak sajnálat, esetleg érdeklődés, pici érdek, a magány elől menekülés.

Nem látod, hogy ott a szemek mögött milyen mélységek vannak, nem tudhatod, hogy ha ott akkor visszautasítod, vagy még ha engedsz is neki, de nem önszántadból, hanem inkább valami belső kényszerből és nem szívből-lélekből..sosem tudod meg, hogy jobban szeretett volna, mint Ő a legjobb pillanataiban. Ugyanis sosincs olyan, hogy legjobb. Mindig van jobb még ha más feltételekkel is indul. De ehhez nekünk kell változni. Elhinni, és megérteni, hogy mindig van jobb. Hogy ha valaki elmegy, azt okkal teszi, de nem azért mert mi utolsók vagyunk. Elhinni, hogy most is pontosan ugyan annyit érünk, mint Ő előtte. Vannak értékeink, álmaink, vágyaink, gondolataink, jó és rossz szokásaink..szerethetőek vagyunk a magunk tökéletlenségében. Valamint, hogy mindig akadna valaki, aki megkísérelné ezt bebizonyítani..ha hagynánk.

42

Nézem olvasom ezt a csomó embert melynek többsége boldogtalan, maximum többé-kevésbé palástolni tudja ezt..és tűnödöm.

Régebben mindig azt éreztem, hogy boldoggá tudnám tenni x-et vagy y-ont..de korántsem biztos, hogy tényleg.  Azt eddig is tudtam, hogy nem az egész világ rám vár:D Azt viszont az idők során tanultam meg, hogy én sem vagyok mindenre képes..egyszerűen csak szeretném, ha klónoznának és mindenki kapna egy példányt, amivel/akivel remélhetőleg tudna élni és máris nem lenne egyedül. Hülyeség tudom:) Az egész világot nem lehet boldoggá tenni..mégis néha szívesen megpróbálnám..

“Várom a végét valaminek, ami mindig úgy megtöri a csendet..”

Jó lenne most valahol máshol ülni és egy teraszon ülve nézni a város zaját, miközben csöndes zene szólna a háttérben.Persze attól még ugyanolyan megfigyelő lennék, mint most, mint az űrhajós aki egy űrállomáson gyönyörködik a napfelkeltében és a napnyugtában, miközben mindenki körülötte a hibernált kis álmát alussza, így nincs kivel ezt megosztani. Így volt ez gyerekkoromban is. Mikor nem akartam otthon lenni, mindig felkerekedtem és bementem a belvárosba, hogy a Lánchíd lábánál a lépcsőn üldögélve nézzem a hullámokat, rárakva a cipőm talpát, hagytam, hogy a hullámok ringassák, és írtam a füzetembe a kis gondolataim.

Persze, kézenfekvő a kérdés, hogy miért nem “szerzek” be valakit, akivel mindezt megosszam? Mert a szívem nem sok emberért képes igazán dobogni, és a kapcsolataim alatt szép lassan megtanultam, hogy vagy teljesen..vagy sehogy. Nem átlagos embereket keresek, főleg nem átlagos gondolatokkal. Próbáltam pedig azt is..nem ment.

Ahogy SID is énekli: “Én a világot adnám a szóért, mit csak Neked mondanék..de megőrizném minden hangját, ha magam maradnék.”

Őrzöm hát én is szép csendben a hangot…
Amíg még emlékszem bármire is belőle.