Jobban megfogalmazni se lehetett volna..

Reklámok

ÉlJ!

A következő posztom öcsém tudtával és engedélyével készült, valamint neki és minden twitteres követőmnek és ismerősömnek ajánlom, annak is, aki már rég nem az..

Ülök a kis fotelemben, eszegetem a pizzát, utána kacsingat rám a dobozból a ribizlis túrótorta, az egészet leöblítem Amaretto meggyes teával. Erre mondják azt, hogy “tudsz élni!” Igen. Van benne valami. Megélni az ízeket, örülni neki, élvezni..ahogy az életet, úgy az ízeket is élvezni tudni kell. Nem csak azért enni, mert muszáj. Hanem azért is mert örömünk is van benne.

Elmesélnék pár történetet. Hogy szerintem mit is jelent az a fogalom, hogy “élni”.

Amikor jelentkeztem siklóernyőzni, életem egyik nagy vágyához kerültem közel. Nevezetesen a repüléshez, azon belül is az ejtőernyőzéshez. Tudom, hogy nem ugyanaz, de aki próbálta már az tudja, hogy vannak benne hasonlóságok. Beültünk a terembe “eligazításra”, olyan volt ez mint egy nyílt nap és szájtátva nézte az ember, amit a képernyőn a sportolók műveltek. Sosem felejtem el azt  a remegést, ahogy egyszer csak a sokadik nekifutás és próbálkozás után azt vettem észre, hogy a lábam valami fura okból elvesztette a talajt és hirtelen a levegőben voltam. Még kapálóztam kicsit tátott szájjal, és nem tudtam eldönteni, hogy ujjongjak vagy befossak 😀 Az első repülésem végig remegtem, először azért mert levegőben voltam, azután meg azért, mert tudtam most jön a leszállás, és ha valamit nem csinálok jól, akkor ott csúnya esés várható..és az a nyomorult föld meg csak közeledett, hiába szerettem volna még késleltetni..nem maradt választásom, előre dőltem a hevederben és felkészültem arra, amire nehéz. Le is szálltam szerencsésen, nem is kellett sokat szaladnom. De azt a lábremegést ami az egész úton elkísért, és leszállás után is tartott, minimum fél órát..az nagyon nem volt egyszerű:) Mégis boldog voltam. Határtalanul. Amikor erre gondolok, akkor tudom, hogy egy életre szóló élményt szereztem ott. Most is hiányzik a repülés. Természetesen nem ez volt az egyetlen, csak ez volt az első 🙂 A másodikon már sikerült közelebbről is megismerkednem az anyafölddel, és egy hétig nehezen jártam. Az idők során volt még pár elrontott startom is, de ez hozzátartozik 🙂

A következő történetem a föld és az ég közé viszi el az olvasót. Ugyanezzel a csapattal jártunk elég sokfelé, velük ismerkedhettem meg egy másik sportággal is. Elmentünk Csobánkára és felsétáltunk a sziklákhoz. Oktatóm kinézett magának egy barátságos 5+ -os sziklát, nekem kezdetnek egy 4est. Megkaptam a hevedert, egy sisakot és usgyi. A legelső sziklánál még a saját jó kis kopott talpú cipőmmel estem neki, mondván, hogy “biztos jó lesz az”. Nem volt jó. Mint ha egy jéghegyet próbáltam volna megmászni, melynek minden része tükörsima. Erre nagyjából az út felénél kellett rájönnöm, ahol kezdett fáradni a kezem, mivel addig főként karból húztam fel magam. Senkinek nem kívánom azokat a hangokat, amik a tépőzáras hevederből jöttek, miszerint úgy nézett ki, hogy minden pillanatban szétnyílik rajtam (persze, azért nem olyan egyszerű az, de azok a hangok akkor sem voltak túl megnyugtatóak). Az utolsó pár méteren gyakorlatilag úgy húztak fel, annyira nem volt már erőm felkapaszkodni. A srác trükkösen mindig emelt rajtam pár centit a karabinerrel, hogy vágjon ott lent, meg szorítson és ezzel ösztökélt, hogy feljussak. Megcsináltam. felmásztam és körbenéztem. Lihegve és remegő karokkal- lábakkal a fáradságtól, de diadalittasan. Nagyon szép látvány volt 🙂 A lejövetel egy külön történet volt, nagyjából a harmadik alkalommal voltam ott, mire sikerült úgy leereszkednem, ahogy azt akár elsőre is kellett volna. Nagyon bénának éreztem magam, de mindenki dicsért. Ők is elkezdték valahogy. Peti az egyik srác, nagyon sokáig még saját cipőben mászott 🙂 Nagyjából a harmadik alkalommal volt, hogy a partnerem aki biztosított, ő mindig egészen lazán hagyta a kötelemet, én meg mentem felfelé, mint akit puskából lőttek ki. Egyszer csak az egyik kiszögellés, amit megfogtam megszűnt létezni és a kezemmel együtt elvált a sziklától. Csodálkozó tekintetemtől kísérve zuhantam egy olyan 1 max 2 métert, mire is a srác már megfogott lent, de azért a vérnyomásommal semmi gond nem volt akkor..időm se volt kétségbeesni, meg addigra megtanultam bízni a partneremben. Muszáj volt, rá kellett bíznom az életem. Apró horzsolásokkal megúsztam, utána a biztosítóm is szorosabbra fűzte a kötelet, én meg visszavettem a tempóból. Jó lecke volt, mégis szintén felejthetetlen élmények közé sorolnám.

Olyan 5-6éve a nyaramból 2 hetet egy görögországi kis félszigeten töltöttem, ott is egy Parga nevű kis halászfaluban. Bár az exemmel sikeresen végig veszekedtünk kb a felét, mégis felejthetetlen élmény volt. Meg is fogadtam, hogy oda még vissza megyek valakivel, akit szeretek is. A strandok vizéből beljebb úszva  a nyílt vizekre, ami talán már a tengerhez tartozik, nem kell túl messzire lemerülnie az embernek, hogy egy egészen különleges világ táruljon fel előtte. Én a kezdetleges búvárfelszerelésemmel olyan 10-15 méterre mehettem le maximum, de már ott számomra nagyon különleges halakat, apróbb rákokat, tengeri csillagokat figyelhettem, simogathattam meg. Voltak olyan napok, amikor a fürdőzésre, pihenésre szánt idő 80%-át is a víz alatt töltöttem. Szintén a felejthetetlen élmények közé tudom sorolni. A tengeri sünökkel való találkozást is 😀 Érdekességképpen megosztom azt is, mikor egy kíváncsi siheder polip jött oda ismerkedni hozzám, egész pontosan a lábaimmal. Csórikám tuti jobban megijedt mint én, mert olyan tintafelhőt eregetve menekült a helyszínről, de én addigra már nőket megszégyenítő visítással vágtattam ki a partra 😀 :$ Később volt alkalmunk megismerkedni, egy görög horgász speciális csalival kifogta, de megkértem, hogy engedje vissza. Így is tett.

Még jó pár éve egy ismerősömmel, aki akkor volt egyetemista, jelentkeztünk latin társas táncra. Andreának hívták, hosszú szőke haj, égszínkék szemek, sudár alkat, mindig mosolygott és a szemei is kacagtak..imádtam 🙂 Alacsonyabb volt nálam, és nagyon szerette a latin táncokat, szóval ideális partner volt. Dacára a rengeteg nyári tábornak ami gyerekkoromban számomra énekléssel és tánccal telt, az idők során felszedtem egy jó adag gátlásosságot, így ilyen előtörténet után is ez nekem különösen nagy kihívás volt. De hát a hölgyekért mindent ugye.. Az első alkalom számomra megsemmisítő volt. Annyira görcsben voltam, hogy a tánctanár félreállított és míg mindenki gyakorolt, nekem 500x(!!) kellett elgyakorolnom a chachacha alaplépésit, hogy még álmomból felkelve is tudjam. A harmadik-negyedik alkalommal azután szép lassan kezdett kinyílni újra a tánc világa és már nem a lépéseket kellett memorizálnom, csak a zene ritmusára és a partnerem szemére és testére koncentrálni. Van egy olyan mondás, hogy a tánc a vízszintes vágyak függőleges kifejezése. Ez maximálisan igaz. Ahogy a partnered vállát/derekát megfogod, a szemébe nézel, tested hozzá simul..aki nem próbálta annak ajánlom. Rengeteg nő szokott megfordulni ilyen helyeken. Sokszor volt partnercsere is, némelyik nő azt hittem, hogy ott a parketten kap szét..:$

Elég későn ébredtem rá, hogy mit is jelent nekem a zene. Azt tudtam, hogy az életem része, de a hangszerekkel kvázi semmilyen élményem nem volt, pedig imádom őket. Főleg a zongorát. (Meg a gitárt és a dobot meg a..) Mikor az egyik kollégám ismerőséről megtudtam, hogy templomba járt orgonálni, és van otthon zongorája és zenebuzi (meg hangfalbuzi meg fegyverbuzi, meg…), akkor ott könyörögtem egy sort neki, hogy kérdezze meg, nincs-e kedve pár órát adni nekem. Sokáig tartott, de a nagy találkozó végül összejött, nagyon jól összebarátkoztunk, gyakori vendég voltam náluk. Mikor játszott, mindig szájtátva hallgattam. A zeneesztéták biztos számos kifogásolni valót találtak volna benne, de számomra ahogy Chopint játszotta, Ő volt az isten 🙂 Nagyon tudott zongorázni, de türelme és tanítási készsége nem sok volt, így a szolfézst és mindent elegánsan átugrottuk, és jöttek az egyszerűbb, könnyebb darabok. Több mint egy éve nem ültem zongoránál, de némi gyakorlás után bármikor eljátszanám Haydn Little Serenade-ját vagy a Für Elise nagy részét 🙂 Szédületesen jó érzés leülni a zongora elé a kezeim végigsimítani a billentyűkön (neki elektromos yamaha zongorája volt, így a billentyűk is műanyagból voltak, de volt szerencsém bécsi páncéltőkés zongora előtt is ülni..), és hagyni, hogy a dallamok uralják az agyat. Sosem fogom tudni ezt Ákosnak megköszönni 🙂

Végül, de nem utolsósorban a közelmúlt és a most eseményeiből csemegézve. Mióta a twitteres közösségbe járok számos programon vehettem és vettem részt nekik köszönhetően. Gondoljunk csak a “belsőkör” által szervezett lasertages harcokra, ahol nagyszerűeket lehetett csatázni, mazsom általi paintball meccsre, Istvánékkal a soundon tolni szét az arcunk, Anettel, Istvánnal, Zsevivel meg a tősgyökeres koncertre járókkal óriásiakat bulizni a Kesh, Punnany Massif, Óriás, Plutó, meg a kitudja még milyen koncertekre, rekedtre ordítva  a torkunk énekelni az ismerős szövegeket..pár jobban sikerült twittertalira..a sort estig folytathatnám.

Hogy miért írtam le mindezt? Ma is ahogy mostanában gyakran találkoztam az öcsémmel, sétáltunk egyet, beültünk teázgatni és meséltünk mindketten a dolgainkról. Tudni kell, hogy nem sokkal van túl a felnőtté váláson, és az élete elég problémás, de nem teljesen úgy ahogy a tinédzsereké általában. Hátránynak gondolom, hogy anyukám félig.meddig burokban nevelte, nehezen éli meg a változásokat. Most egy olyan lányért van oda meg vissza, akivel mikor járt, az járt a fejében, hogy melyik nap is szakítsanak? A lány amúgy jószívű, de én speciel nem látok benne semmit. Persze az egy dolog. Az viszont nem, hogy nagyjából annyi esze lehet, mint egy marék lepkének. Mert öcsém küldött neki egy gáláns ajándékot (virág, képeslap kombó és benne egy üzenetet, amiben nem igazán burkoltan, de elbúcsúzott tőle, megköszönte az együtt töltött időt, stb) A csaj reakciója: “jujj, de cuki! Meg sem érdemlem.(hát nem b+..). És ezért a csajért, eldobta a tanulást, közelebbi ismeretséget kötött a gyógyszerekkel, (szerencsére úgy néz ki, hogy csak futó kapcsolatot), és az alkohollal is lenyomott pár kört kéz a kézben.  Anyukám persze szétesett, ahogy kicsit a család is, öcsémről nem is beszélve. Tudja ő is, hogy nem helyes amit tesz. Mégis képtelen váltani. Mert egyszerűen fogalma sincs, mit jelent az, hogy élni. Hiába is próbálom mutatni neki. Mindenki tudja, ezt nem mutatni, érezni kell. Hazamegy, nézi a filmjeit vagy azt se, nagyjából addig örül,míg a csajjal találkozik, aki ilyen se veled se nélküledbe rakta az egészet, mert újrakezdeni nem akarja, de elengedni se öcsémet. Ez így kényelmes neki. Nekem meg más lenne az, de inkább azt nem osztom meg a tisztelt olvasókkal. Ahogy elnézem a lánynak se nagyon fogalma mit jelent az, hogy élni vagy mi a boldogság igazán. Nem elég csücsöríteni, meg pucsítani a képeken, meg cigizni meg inni, meg a tököm tudja mi.. Szeretem öcsém, természetesen. Mégsem tudok a helyzettel mit kezdeni. Amíg Ő nem akar váltani, amíg nem tudja, nem érzi milyen dolgok vannak még az életben, addig marad a saját maga által generált rémtörténetében. Régen jó tanuló volt, voltak céljai, de sosem élt. Nem tudja, mit jelent egy jó zenét hallgatni. Amikor hallgatod és már mozdul a láb, fordul a csípő..amikor a napsütéstől is jó kedved lesz.  Pedig vannak barátai, szórakozni is szokott. Mégis..mintha egy teljesen más világ lenne. Nem tudom milyen lehet az ő világa, csak azt tudom, hogy én így nem tudnék élni. Az életnek kell, hogy legyen mélysége, magassága, színe és íze..különben már rég halottak vagyunk. Ő meg nem tudja, én hogy élhetek így. Sokáig csak azt látta, hogy midig más dologért lelkesedek és ölök bele hihetetlen összegeket..mégse jutok sehová. Vagy mégis? Igen, az itt felsorolt dolgokkal szerintem tudom ezt bizonyítani. Lehetett volna még annyi mindent felsorolni, de csak a leglényegesebbeket próbáltam.

Amiért belevettem mindenkit névvel, nyíltan: szeretném megköszönni azt a rengeteg jót amit kaptam, sajnos volt ami csak átmeneti volt, hogy miért azt nem tudom, lehet, hogy az előző posztban taglalt dolgok miatt, vagy a pofám..már lassan megtanulom, hogy válaszok nem mindig lesznek. Pedig jó lenne..de nem mindenki működik úgy, ahogy én. Ezzel a felsorolással, azt a korszakot, azt a részt lezártam és ezzel állítok neki emléket és köszönöm meg. Fogalmam sincs mi következik most, de bízom benne, hogy egy másik korszak. Nem lesz ugyanolyan, mint az előző, lehet, hogy rosszabb, lehet, hogy jobb..mindenképpen más. Az én feladatom lesz jobbá tenni.

Még rengeteg célom/vágyam van amit meg szeretnék valósítani, de úgy érzem, hogy ha holnap bekopogna a kaszás, és azt mondaná, hogy ideje indulni..akkor boldogan mennék, mert tudom, hogy eddig sem éltem hiába.

És Te? ÉLSZ vagy csak LÉTEZEL?

braintrain..

Vannak napok, mikor kimész az erkélyre beburkolózva, nézed a várost,  és nagyon mehetnéked van. Próbálsz harcolni az érzés ellen, hogy valamit nagyon nem jól csinálsz. Nézed a fényeket és próbálod újra megtalálni magadban azt, amihez fordulhatsz, ami összerak. Ilyenkor nagyon nehéz. Pedig a fények még mindig gyönyörűek. Lehet, hogy megvan mindened amit egy ember csak kívánhat. Lehet, hogy csak annyid van, ami neked kell, sokszor kevésnek érezve. De ha az ember igazán belegondol, érzi, hogy nem is kell több.  Nem kellenek a vigasztaló szavak. Nincs szükséged rá. Nem is akarod hallani. Nem vagy nyomorék. Vannak érzéseid. Néha pont az a baj, hogy több mint kéne. Megnéztél valami idióta limonádét és akkor? Most kivagy? Vagy csak újra előtör az a sürgető érzés, hogy kezdj az életeddel valamit? De mit? Holott tudod, hogy nem az a kérdés. Hanem a hogyan. Hogyan találom meg annyi lehetőség közül azt ami engem is érdekel, ami önzővé tesz?  Hagyom, hogy a dallamok átöleljenek. Ilyenkor mindig kell valami zene.

A lakótársammal néha vannak érdekes beszélgetéseink. Volt egy nagyon tartalmas a közösségekről, az evolúcióról a fejlődési szintről “az élet értelméről”. Szerinte sokszor csak túlgondoljuk a szerepünk.  Hogy igazából nem emelkedtünk ki, állatok vagyunk. Sok szempontból ez nagyon is igaz. De vannak dolgok amikben nem tudok egyetérteni. Idáig kerestem a választ, hogy miért? Nem tudtam megmagyarázni. Azt, hogy például miért érzem többnek a szerepem az emberek szerepét ebben az egészben. Miért érzem többnek, másnak, lehetőségnek? Ma rájöttem. Magam miatt. Mert én sem tudok más lenni. “Normális”. Az a fogalom, amit csak mi találtunk ki. Nem takar semmit, csak az éppen aktuálisan megállapított és a köz által elfogadott elvárások halmaza. Pedig nem iszom, nem dohányzom, nem drogozom Igen tudom, nem is “élek”. Max belülről. Másképp. Mert más vagyok. De nem úgy.. csak folyton töprengek, elmélkedem, keresem a válaszokat, tervezgetek és megvalósítok. Sokan nem is bírnak. Gyerekkoromban gyakran hallottam, hogy “tenyérbemászó” a képem. Sokan nem szerettek. Néha én is meglepődöm, hogy mi mindent tudok kiváltani az emberekből. Jó és rossz értelemben egyaránt. Sokan már akkor elítélnek, mikor még egy szót sem beszéltünk egymással. Nem jutnak el odáig, hogy megismerjenek. Van aki igen, és kellemesen csalódik. De van aki nem. Van, hogy én hiszem ezt..a rossz beidegződések ugye..pedig egyike vagyok azon embereknek, akik egyre nyitottabbak. Viszont hiába engedek be mindenkit az életembe, tudom, hogy valójában semmit se tudnak rólam. Hiszen nem is értenek. Aki meg esetleg megértene, azt meg nem biztos, hogy beengedem. Okkal vagy ok nélkül. Mert ugyan úgy vannak érzéseim. Mert élek. Járok szórakozni, különböző társaságokba, van sok ismerősöm, sportolok. Mint a “normálisok”. Csak várok.

Hogy mire? Találkozni olyan emberekkel akik hasonszőrűek. Találni (legalább) egy olyat akinek nem kell kézikönyv hozzád. Sokan vagyunk mások. De sokan másképp vagyunk mások. Mindenki másképp. Azért olyan elveszettek sokan sokszor. Ezt aztán jól megmondtam, tudom. Szóval kell, hogy hasonlítsunk..legalább fontos dolgokban..és fontos az időzítés. Hogy ne akkor nevess, mikor a másik sír, kivéve, hogy ha tudod, hogy őt ezzel gyógyítod. És ha Ő is tudja. Mint az előző lakótársam. Minél jobban összeomlott valamelyikünk, a másik annál jobban ökörködött. Biztos gyógyszer volt:) Gyakran hiányzik. Ilyenkor az ember számot vet az eddigi életével a személyekkel, akik megfordultak benne. Hogy jól döntött-e. Hiszem, hogy akik nincsenek már benne, azok okkal hiányoznak onnan. És azt is, hogy észre fogom venni, hogy ha olyan emberrel találkozom, aki ugyanúgy “nem normális”..

Ha cigiznék, akkor mire idáig érnék a gondolataimban, elnyomnám a csikket. Körbenézek. A fények ugyanolyan szépek. A könnyek is felszáradnak. A “vonat” elment. Újra “normális” vagyok..

helyzetjelentés

Igen, elvonultam kicsit. Úgy éreztem, hogy vannak olyan dolgok, amiket csak akkor tudok higgadt fejjel átgondolni, hogy ha egy picit kimaradok minden olyan tényezőből, ami befolyásolhatna. Az első nap még nehéz volt, rutinból nyitottam meg az appokat..azután szép lassan megszoktam, hogy nem. Most nem 🙂 Így maradt időm hasznosabb vagy új dolgokat is tanulni..illetve maradt volna, hogy ha nem épp 39.2 lenne a lázam, de igyekszem mindent megtenni, hogy végre meggyógyuljak. Konkrétan nem is emlékszem olyanra, hogy én egy télen át egyfolytában beteg legyek..meglepő, ám cseppet sem mulatságos. Bár lassan kezdi gondolataimat újra legyűrni az a fejfájás, ami miatt 3 napja gyógyszeren élek (mennem is kell hétfőn utánpótlásért, mert elfogyott:S), de normálisabb pillanataimban egész jól elvagyok. Persze hiányoznak a “pajtások” virtuális és annál valóságosabb személyek is..de néha ilyen is kell. Így első körben rágyúrtam a fotós skillemre, bár egyelőre még látványos eredmény nélkül, de majd meglátjátok 😉

Szerencsére “társam” most is a zene, az MR2 Akusztik válogatásait hallgatva egész gyorsan telik az idő, és még annyi minden van amit kéne/szeretnék csinálni.

Csak ez a fejfájás ne lenne…

 

Run!

Sosem fogom elfelejteni ezeket a szavakat. “Tudj élni!” Ezekkel a szavakkal kereste a társát. Ő is mint oly sokan nem egészen arra gondolt, amire én. Sokak számára ez  a “mottó” annyit jelent, hogy legyen laza, élvezze az életet (buli pia nők/férfiak minden mennyiségben)..ismerős szitu ugye?

Pedig ezek a szavak nem pusztán ennyiből állnak.  Nem csak mindig a pörgés a buli. Akkor nincs idő megélni a pillanatot. Pedig ez pont erről szólna. Ott lenni és kiélvezni, legyen az tényleg egy pillanat vagy akár percek. Hosszabb időintervallumról nincs értelme beszélni, az alatt mindig történik valami ami “belerondít a képbe”, és elveszik az az érzés.

Néha kell egy szék egy bögre kakaó/kávé/tea esetleg habnak az egészen egy erkély vagy valami szabad tér és egy kis nyugalom. Bennünk is. Csak mi vagyunk és a gondolataink. Nem rohanunk sehova. Nem kell az órát nézni, a telefon messze van és le van némítva.

Túl sok minden történik a világban. Mindenhol ott kell lennünk, mindenkit meg kell ismerni, mindenen részt venni, mindent megnézni, mindent meghallgatni..anélkül, hogy éltünk volna. De legalább átrohanni sikerült az életet..

..mi is ez az egész??

Figyelem! Mielőtt elolvasod fontos pár dolgot tisztázni. Lehet, hogy amit írtam, az nem neked szól. Főleg, hogy ha teljesen elégedett vagy az életeddel..de bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, mikor a válaszokat keresed, és nem érzed jól magad a bőrödben. Ez az iromány ebben próbál segíteni, természetesen csak a saját elképzeléseimet tudom csak leírni. Olyat nem lehet létrehozni, ami mindenkinek tetszik..de nem is az volt a cél. Ha tetszik, akkor terjeszd, hogy minél több emberhez elérjen. Ha nem tetszik, akkor nekem mondd el, hogy miért nem. Köszönöm.

Ülsz az ágyon/fotelben/széken. Kezedben gyűrögetve a zsebkendőt, tépelődsz. Sötét van, vagy legalábbis félhomály. Nincs kedved fényt csinálni. Nincs kedved ragyogni neked se. Olyan vagy ilyenkor, mint egy élete végén levő villanykörte..mindketten már csak pislákoltok.

Azon töprengsz, miért nem kellesz annak a fiúnak/férfinek/srácnak, akiért akár az életed adnád..vagy miért nem csak Te kellesz neki? Miért nem siet haza/hív fel/mondd bármit/játszik veled szemben a karosszékben..

Az imént leírt szituációnak és problémának a variációi közelítenek a végtelen felé, holott a gyökerük és a probléma egy és ugyanaz.

Hogy kell magatokat szeretni? Odaállni a tükör elé és belenézni, hogy azt mondhasd, szereted magad. Találtam egy sokkal jobb leírást az önbizalomról Hölgyeknek egy Hölgytől, Nitulinotól  ITT.

Persze ha csak ennyit írnék, az pusztán üres duma lenne, tudom. Mert a nagy kérdés mindig a HOGY? Erre a kérdésre nincs egyetemes válasz. Mindenkinél egyéni, a folyamatot tudom csak leírni és a miérteket.

Az a helyzet, hogy mielőtt bármerre is lépünk, tudnod kell, hogy ezt neked kell AKARNOD. Akarnod változtatni a jelenlegi helyzeten. Amíg csak sajnálkozik az ember, a könnyeit törli, addig nincs segítség, nincs értelem, nincs semmi..csak a keserűség, a bánat. Az első lépés az az elszántság, mikor az ember letörli a könnyeit és rájön, hogy ez így nem mehet tovább.

Az elején valahol mindenki úgy kezdi, hogy olyan embereket keres aki elfogadja/szereti önmagáért. Természetesen én is ezt mondtam és a mai napig is a vágyam. Az az igazság, hogy ez nagyon kevés embernek adatik meg elsőre.

Pontosan ennél a gondolkodásmódnál van a kutya elásva. Mert nagyon kevesen fognak minket önmagunkért szeretni, úgy ahogy jelenleg vagyunk. Sokan, közöttük én is, azt mondtam, hogy rendben, akkor megvárom azt az embert,aki majd..a jutalmam? Baromi sok magány. Amíg vártam. Ahelyett, hogy én tettem volna azért, hogy jobban elfogadjanak. Mindenkinek van valami, amit nem talál magán elég jónak. Az imént idézett hölgy bejegyzése is tökéletes példa erre. Akkor jöjjön az én történetem dióhéjban. Hogy aki nem ismer, az is lássa, hogy nem csak egy olyan ember dumál megint, akinek fogalma sincs az egészről.

Aki olvasta a “Boldog Születésnapot” bejegyzést, az valahogy rájött, hogy nem volt egy minta gyerekkorom. 21évesen kaptam egy olyan mértékű érzelmi stressz sorozatot (természetesen az én hibámból is, mert sokkal jobban felvettem a dolgokat mint kellett volna, de ha magunkba nézünk, ezt  szinte mindenki elköveti élete során néhányszor vagy pont ellenkezőleg..folyamatosan), és ennek eredményeként nagyjából 2 hét alatt a hajam 60-70% kihullott. Nem kívánom senkinek, ahogy tehetetlenül nézi, hogy bármerre néz, úgy néz ki a “táj”, mint amikor a kutyák vedlenek. A fején pedig szemmel látható az eredmény. A maradék önbecsülésem is borzasztó nagy csorbát szenvedett akkor..ezt sajnos a mai napig nem voltam képes teljesen kiheverni..de rajta vagyok. Mivel tudtam/éreztem és a gyakorlat is azt mutatta, hogy nem vagyok képes elfogadni így magam és sokan mások se (és itt most nem a barátságról beszélünk), ezért lépnem kell valamit az ügyben. Ez a lehetőség tavaly tavasszal jött el, mikor is elmentem hajbeültetésre. Bár az eredmény még nem teljes, de mindenesetre jobb, mint volt. Vannak dolgok, amiket csak segítséggel tudunk megtenni. Ahogy Nitulino is csak úgy tudott megszabadulni a gátlásaitól, hogy azt az anyajegyet eltüntette.

A dolgok borzasztóan összefüggnek egymással. A szépség, az önbizalom, az értékrend, a gondolataink, a belsőnk egy hatalmas egészet alkot. Nem tudod úgy megváltoztatni az egyiket, hogy a többire ne legyen hatással.

Van egy film (több is persze), ami nagyon jól meg tudja mutatni ezeket a folyamatokat. Előszeretettel nézetem meg az emberekkel, és persze újra és újra szívesen nézem meg magam is, mikor egy kicsit is kezdem elfelejteni a dolgokat és másképp gondolkodni, mint ahogyan kéne. Az a címe, hogy: “Mi a csudát tudunk a világról?” A szakmájukban elismert emberek (kémia,fizika,matematika,teológia,orvostudomány,spiritizmus..stb) beszélnek arról, hogy mire jutottak vizsgálataik során, mit tudtak meg az életről, az emberekről, az érzéseinkről, a vallásról, a hitről, a függőségeinkről…mindenről, ami csak az ember életében fontos lehet. Ezt egy konkrét történeten keresztül teszik, amiket tarkítanak az említett beszélgetések, kitérők.

A régi ezoterikus blogom (ami akkor még az egyik kereskedelmi csatornán volt, és elég olvasottnak számított) jóvoltából ott lehettem a film hazai premierjén tiszteletvendégként. Bár megköszöntem ezt a lehetőséget akkor, de a mai napig adós voltam a szervezőknek ezzel a bejegyzéssel. Mert ez az a film, ami ezoterikus szempontból is mindenképpen megér pár sort. Ötvözi a tudományt, a hitet és az ezoterikát.

Kezdésképp egy videó arról, hogy hogyan működnek az érzéseink és az agyunk.

Most pedig idéznék Dr masaru Emoto könyvéből, mely a „Víz rejtett bölcsessége” címet kapta, és jelenleg beszerezhetetlen, egyedül elektronikus formában található meg, vagy esetleg használt piacokon, antikváriumban.

„ Létezik-e valami, amit bizonyosan tudhatunk a világról?

A materialista világképet először olyan tudósok kérdőjelezték meg, akik vizsgálataik során jöttek rá arra, hogy valami „nem stimmel” az egyetemesnek tartott fizikai törvényekkel. A rést a kvantumfizika forradalma ütötte a 20.század elején. A fény tulajdonságainak vizsgálata közben kiderült, hogy a különböző módszerekkel végzett kísérletekben a fény egyszer hullám, máskor meg részecsketermészetűnek mutatkozik. Az új tudomány egyik alaptétele ennek nyomán az lett, hogy az anyag különböző  körülmények között teljesen más természetet mutat.

Az idealista világegyetem újabb bizonyítéka bukkant fel akkor, amikor kiderült, hogy az anyag elemi tulajdonságai egyáltalán nem olyan stabilak, ahogyan az a Dalton-féle atomelméletben látszott. Bebizonyosodott az atomokról, hogy korántsem oszthatatlan építőelemek, hanem maguk is kisebb és még kisebb alkotórészecskékből állnak, ráadásul ezek az elemi részecskék a radioaktív bomlás során teljesen véletlenszerűen, kiszámíthatatlan módon távoznak az anyagból. A kiszámíthatatlanság következtében amint azt Erwin Schrödlinger osztrák kutató kimutatta – egy elemi részecskéről, az elektronról lehetetlen megmondani, hogy pontosan hol van, és milyen tulajdonságokkal rendelkezik. A legtöbb, ami tudható róla, hogy adott valószínűséggel körülbelül merre található. Ez a Heisenberg-féle bizonytalansági elv az 1920-as években újabb széklábat rúgott ki a materialista világkép alól. A tudósok nagy megdöbbenésére a kvantumfizika felfedezései azt sugallják, hogy elemi szinten a világmindenség idealista elvek alapján működik, vagyis az értelem befolyásolja az anyag működését.

A kvantumfizika elveivel egyértelműen cáfolni lehet a radikális materializmus állításait. A fizikusok forradalmi felfedezése szerint az emberi gondolat és megfigyelés hat a bennünket körülvevő anyagi valóságra. Azt lehetett volna várni, hogy ez sokkal nagyobb megrázkódtatást okoz majd a világban, hiszen a fizikában felborulni látszott, sőt ma is annak látszik a szigorú oksági összefüggések érvényessége. Niels Bohr, Nobel-díjas fizikus szerint a sokkhatás azért maradt el, mert az emberek nem értették meg, hogy miről van szó.”

Érdekes, ugye? Rengeteg kérdést felvethet..ennek egy részét meg is válaszolja a film. De csak egy részét. Nem véletlen, hogy itt lett vége a videónak és nem máshol..az utolsó mondatok a legfontosabbak azoknak az embereknek a szempontjából (is), akiket a bevezetőben említettem. Ezért sem szabad az életünket így elpocsékolni. Mint hallottuk ez nagyon árt a testünknek is, nem csak a lelkünknek. Egyszerűen a bánat a keserűség elcsúnyít minket..és bár soha semmi sem visszafordíthatatlan, de minél több idő telik el, annál több nyoma marad ennek az időszaknak..arról nem is beszélve, hogy annál nehezebb a visszatérés is.

Én hiszek a természetes kiválasztódásban. Ez az „aki hülye, haljon meg” egy sokkal finomítottabb verziója..és nem tudom miért, de ennek ellenére is minél több embert szeretnék ráébreszteni, hogy valamerre nagyon rossz irányban halad. Most jöhetnek újból az érvek, hogy miért írok le egyáltalán bármit is, hogy ha én még nem ott tartok, ahol kéne?  Mert sosincs kizárva, hogy valakinek ezzel segíthetek a legtöbbet és hamarabb eljut arra a szintre, amihez nekem évek kellettek..mert újra és újra visszaestem 🙂 Szóval mindenféle szempontok alapján, ami főleg kimerül a megérzésben és a szimpátiában választom ki áldozataim, akik megegyeznek abban, hogy épp életük olyan stádiumában találkoztunk, mikor láthatólag szükségük lenne némi segítségre.  Szóval jövök és próbálok bármit is tenni azért, hogy jobban tudja alakítani az illető az életét.  Már persze, hogy ha engedik.  Mert van, hogy a létező összes energiám beleölöm, és az anyagi segítségtől a lelkin át mindent megadok,  illetve megadnék..de  nincs rá szükség. Persze van, hogy csak tőlem nincs..van amikor meg egyáltalán. Hogy az  illető mégis kilábal-e vagy eltűnik a süllyesztőben.. az általában a jövő zenéje. Előfordult, hogy  a nagy segítségnyújtás közben azt vettem észre, hogy az illető egyszer csak sokkal fontosabb lett, mint eddig volt..annyiszor megkaptam, hogy ilyenkor megsajnálom az illetőt..pedig nem 🙂 Hölgyeim egyszerűen én látom azt az embert bennetek, akik voltatok, vagy akik lehetnétek..azt  a sokszor  határtalan lehetőséget, ami bennetek rejlik, a kisugárzásotokkal együtt, mely most mégis kicsit megkopott. És bizony ebbe bele is lehet szeretni..Persze hülyeség, hogy nem tudom, hogy miért csinálom. Aki olvasta a 42 című bejegyzésem, az is egy kicsit jobban képben van. Van bennem egy kitörölhetetlen világjobbító szándék, és tudom, hogy amit teszek az, ha jelenleg csak kicsit is, de mindenképpen hatással van a világunkra is. Van, hogy a változások nem emberi életben méretőek, mégis megvan az értelmük. Mert mindenkinek tudnia kéne és tudatosítania magában, hogy nem szenvedni vagyunk itt, hanem élni és tanulni. Kicsit talán én is tanítónak születtem, mint Jonathan a sirályban

Talán mindenki észrevette, hogy a világ az utóbbi időben rengeteget változott és egyre csak változik, minden bizonytalan és jelenleg rosszabbnak tűnik, mint volt. Ez azért van, mert új világrend íródik, és itt most felejtsük el a politikát a szektákat vagy bármi mást, elég szomorú, hogy nekik is hatalmukban áll formálni ezt a világképet, amit előszeretettel meg is tesznek, sokszor a lehető legrosszabb irányba. Amire én gondolok, az spirituális értelemben történik, mégis hatással van mindenre és mindenkire az életben akár hisz benne, akár nem. Bistey Zsuzsa : A Vízöntő korszaka című könyvben ír erről okos gondolatokat. Idéznék belőle:

„Az is meggyõzõdésem, hogy valamennyien kolduló végtelenbõl végtelenbe tartó zarándokok vagyunk, s itt a földön azért gyûjtjük alamizsnás szilkénkbe “az élet kenyerét“, hogy megosszuk éhezõ, élet- és halálfélelemtõl rémült beteg embertársainkkal, Persze, ha elutasítják adományunkat, át kell engednünk õket saját sorsuk végsõ erejüket követelõ beavatásának. Ami végül is gyógyító fájdalom. Az ember sohasem a könnyûtõl válik lelkében, szellemében gazdagabbá, hanem attól, ami gyötrõ, nehéz, a gyémántcsiszoló köszörûkövéhez szorító kényszer. Attól válik a gyémánt egy-egy nyers fazettája csillogóvá és simává. Hiszen a cél: “Drágakõ a lótuszkehelyben. Aum mani padme hum.” S ezt puszta rábeszéléssel, elmélettel sohasem érhetjük el. Semmiféle passzív sültgalambvárás nem pótolhatja. S a fejlõdés fehér foltjainak feltérképezését senki más helyett nem végezhetjük el. Neki magának kell megküzdenie érte, ha érett e maximális transzmutációra.”

Ezt írtam le az előbb csak fele ilyen bonyolultan, mégis ez sokkal jobb megfogalmazás 🙂

“A világegyetem egyre kevésbé tûnik egy gigantikus gépezetnek, és egyre inkább egy hatalmas Gondolatnak.”

Sir James Jeans

„Vagy húsz esztendeje, hogy a nyugati világban elindult egy lelki-szellemi áramlat, amelyet ma népszerû néven Új Kornak (New Age) vagy a Vízöntõ, az Akvárius korának neveznek.

Õsrégi hagyományon alapszik az, hogy a most kezdõdõ, mintegy 2150 éves idõszakot az asztrológiában jártasak és mindazok, akik ezoterikus szemszögbõl igyekeznek megérteni az emberiség szellemi fejlõdésének folyamatát a Vízöntõ korának nevezik. Az alapvetõ ó-görög megfogalmazás szerint ugyanis az úgynevezett Nagy Év csaknem 26.000 földi évbõl áll. Tizenkét korszakra osztva, mindegyik korszak az állatöv egy-egy jegyének jellegzetességét viseli magán.

A jegyek fordított sorrendben követik egymást, úgyhogy a most végzõdõ, vagy már bevégzõdött Halak kora egybeesik a kereszténység 2000 évével; az elõzõ periódus, a Kos kora, a judaizmus jegyében zajlott, míg az azt megelõzõ Bika korát az egyiptomi vallás és kultúra fénykora jellemezte. Érdekes módon e vallási és kulturális idõszakok prominens állatai azonosak a zodiákus jelképeivel: Egyiptomban a Bika – Ápisz – kultusza uralkodott, az Ótestamentumban gyakran szerepel a Kos és a bárány, míg a Hal Jézus szimbóluma volt. Több mint hatezer év után a Vízöntõ az elsõ emberformájú jelkép, amely egy új világkorszak kezdetét jelzi. Mivel a most hajnalodó Új Kor emberének teljes felelõsséget kell vállalnia önmagáért és világáért, e jelkép találó.

Az elnevezés egy, az emberiség történetében feltétlenül döntõen fontos jelenséget takar: a modern ember lelki evolúcióját. Ma az élet minden területén zajlik ez a viszonylag csendes, de annál mélyebb gyökerû forradalom.

Mibõl is áll hát a Vízöntõ kora?

Elsõsorban várakozásból és reménységbõl, de egyiknek sem a passzív válfajából.

Mi indította el ezt a világméretû mozgalmat? Abraham Maslow, a humanisztikus pszichológia megteremtõje így fogalmazta meg korunk központi problémáját: “A mai modern világ legnagyobb kudarca az a tény, hogy sem a politikai demokrácia, sem a szociális biztonság, sem pedig az anyagi jólét nem képes az emberi lélek alapvetõ problémáinak a megoldására.” Meglehetõsen komor megállapítás, de végtelenül igaz. Igaz a fejlett, szabad, gazdag, nyugati fogyasztói társadalmak számára, ahonnan a mi pácienseinknek csaknem száz százaléka kikerült. És igaz ott is, ahol a nélkülözés, szûkölködés kereteit végre összetörve, a demokrácia, a szabad verseny, a sóvárgott anyagi stabilitás, sõt jólét pillanatnyilag ideális végcélnak tûnik – mindaddig, amíg a célt el nem érik.”

Tehát a „jobb sírni egy Ferrariban” típusú hozzászólások kevésbé helytállóak.  Jelenleg  nem  sok minden elégít ki minket szellemi és fizikai síkon..a gazdagság tuti nem, mégis  errefelé  halad a világ..akkor valami el van rontva ugye? Az életünk túlnyomó részét teszi ki az az anyagi jólét megteremtése, amiből semmit sem viszünk majd tovább, és gyakran már menetközben az áhított cél előtt belerokkanunk ebbe. Nem hasonlít ez a sirályok életmódjához? Zsákmányszerzés, rajban való viaskodás.. de ki az akit ez igazán boldoggá tesz? Elég keveseket..ha nem vagyunk boldogok, akkor mi értelme az életnek? Egyáltalán mi a boldogság? A boldogság nem egy állandó állapot..ellenben a boldogságra, a belső nyugalomra való törekvés az.

Többféleképpen lehetnek boldogok az emberek. Az „egybites” emberek, akiknek nem erősségük a gondolkodás és általában csak úgy élnek bele a vakvilágba..ők a legkönnyebben.  („Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”.. Jó dolog lenne ez a Biblia, tele van metaforákkal.) Viszont ők nincsenek hatással igazán a sorsukra, mert nem tudatosan teszik, amit tesznek, a „földi élvezetek” hajszolásán kívül. Azonban az ő idejük is meg van pecsételve, mert az élet pofonjai egyre nagyobbak és erősebbek, így mindenki kap belőle egy adagot. Nem véletlen, hogy egyre kevesebb az igazi régi családi modell, és sajnos ugyanúgy egyre ritkább a „normális” gyerekkor is. Nem véletlenül vannak ezek a dolgok. Az élet egyre inkább próbál felkészíteni minket, a tudatosabb életre és gondolkodásmódra. Pont ezért már nagyon korán észbe kell kapni.

„Az apacs indiánok évezredes hagyománya szerint csak olyan ember lehetett a törzs sámánja, akiben megszólalt a Nagy Szellem, és erre a feladatra kijelölte. Aki meghallotta ezt a belsõ hangot, az felmászott egy óriási szikla csúcsára, és onnan a mélybe vetette magát. Ha életben maradt, sámán lett belõle…

Mi, a modern emberiség, most érünk fel a sziklánk tetejére..”

Ezt tartom én is. Olyan ez mint egy modern Taigetosz. Csak itt nem az marad elsősorban életben, aki testileg erős, hanem aki szellemileg az. Mert neki van igazán hatalma és lehetősége változtatni az életén, így akár a testén is. Ez a modern és felvilágosult ember rengeteg mindennel tisztában kell, hogy legyen. Így a saját belső világán túl, a hibáival és az értékeivel egyaránt. Meg kell tanulnia a tudását alkalmazni és részben (vagy teljesen) át is adni. Nem kell izgulni, ez nem valami kötelező jellegű dolog, mint egy házi feladat, mikor az ember eljut idáig egyszerűen Ő maga érzi azt, hogy ezt kell tennie. De mindemellett meg kell tanulnia azt is, hogy nem mindenki képes ennek befogadására jelenleg (én is itt tartok), hogy nem menthet meg mindenkit, és hogy túl kell élni, mikor pont egy szerettünk vagy egy számunkra fontos/kedves/ismerős rokon vagy barát megy a vesztébe. Tudni kell elfogadni, hogy Ő azt az utat választotta, és a teljes önfeláldozásunk sem elég ahhoz, hogy megmentsük Őt a saját döntésétől. Lehet, hogy akkor, abban a pillanatban neki csak az tűnik ésszerűnek, mert nem áll még készen a változásokra. Sok embert, közöttünk engem is az ilyen dolgok nagyon meg tudnak viselni, ilyenkor mindig kétségbe vonom, hogy tudok-e/érek-e valamit is, hogy ha nem tudom azt csinálni, amit szeretnék. Ez olyan érzés, mintha egy asztronauta lenne az ember, aki álmélkodva szemléli a világ csodáit, de ezt egyedül teszi, nem tudja átadni másnak, mert körülötte mindenki hibernált álmát alussza. És bár nehéz, de ezt is muszáj megtanulni. Az elengedést. Ami lehet akár egy haláleset (korunk emberének ezt is tudnia kell átértelmeznie és kezelnie, de a hitről a vallásról, és az ezoterikáról egy külön posztot szánok valamikor), lehet akár szakítás vagy bármi más.

De térjünk vissza ahhoz a bizonyos valóban gondolkodó modern ember modelljéhez. Emberünknek kell, hogy legyen önismerete, önértékelése, önbizalma. Ehhez, mint említettem a test és a szellem harmóniája szükséges. A kettő egymás nélkül nem működik. Manapság a szellemet könnyű „formába hozni”, csak nyitottság kell hozzá, tanulási készség, akarat. A világon eddig sosem tapasztalt tudásbázis áll az ember rendelkezésére ahhoz, hogy ismereteit elsajátítsa, szellemét frissen tartsa. Mi a helyzet a testtel? Nitulino bejegyzése alapján láthatjuk, hogy az önbizalomhoz sok körülménynek kell együtt működnie. Megteremteni a változás feltételeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki műtesse szanaszét magát. Sosem szabadna átesni a ló túlsó felére. Mindenképpen meg kell tanulni elfogadni magunkat, és csak amikor olyan akadályokba ütközünk, amit nem tudunk legyűrni tartósan se, vagy tudjuk biztosan, hogy ez az akadálya, akkor szabad meglépni. De saját magunk szeretete (nem összetévesztendő az önimádattal) nélkül az egész mit sem ér. Ott nézhet ki az ember akármilyen jól, lehet 3 diplomája vagy akár tudhat 20 nyelvet is, nem ér az egész semmit. Ugyanúgy nem tud boldog lenni, nem találja a helyét, csak keresi a feladatokat, bízva, hogy majd ”valamelyik után” megjön. Még többen vannak azok az emberek (ebbe a csapdába néha én is belesétálok), akik mások által próbálnak önbizalomhoz jutni. Mondván, hogy ha van, aki szereti őket, akkor ők is szeretni tudják magukat. Ez talán a legnagyobb csapda a világon. Több okból is. Az egyik, hogy nem tudhatja az illető, hogy az a bizonyos kapcsolat tényleg egy életre szól-e akár. Nem akarok ünneprontó lenni, de valószínűleg így nem is fog addig szólni. Erre van egy példám. Amolyan jó kis közlekedési  példa, de szerintem illusztrálja, hogy mire gondolok. Adott két villamos vonal. Olyan van, hogy két villamos egyszerre indul egy végállomásról, és olyan is van, hogy egyszerre érkeznek meg a végállomásra. De olyan sosincs, hogy egyszerre indul és érkezik meg ugyanaz a két villamos. Van, hogy időnként akár csak egy, akár pár megálló távolságra is becsatlakozik egy másik villamos arra a pályára..de utána halad is tovább. Mert ez a dolga, ahogy ez a világ rendje. Ugye így érthető?  Osho szavai jutnak eszembe erről, aki azt tartotta, hogy két embernek csak addig szabad egymás mellett lennie, míg tanulni tudnak egymástól. (Persze, az lehet akár egy életen át tartó, de az ritka) Visszatérve a „majd a másik megszeret és én is magamat” típusú problémához. Az önismeret és önértékelés hiánya bármelyik kapcsolat buktatója lehet előbb-utóbb. Vagy megváltoznak a szerepek. Lásd a fenti szituációt. A hölgy akkor is a másik mellett marad, hogy ha már rég nem érzi jól magát abban a kapcsolatban..de vajon miért is teszi?

Mindenkinek ajánlok egy kísérletet. A világon több ezer ember megcsinálta már, tudtommal mindenki azonos eredménnyel. Vegyünk 3 befőttesüveget, amit töltsünk meg vízzel mondjuk harmadáig, tegyen bele annyi rizst, hogy a víz még bőven befedje. Mondjuk, maximum a harmada legyen a rizs, de azért minimum egy 4-5 evőkanál. Mind a 3 befőttesüveget zárjuk le. Kettőt tegyünk olyan közegbe, ahol napi kapcsolatban leszünk vele. A harmadikat tegyük el valahova jó messzire és ne is foglalkozzunk vele. A másik kettő ami előttünk maradt, arra ragasszunk 2 cetlit. De! És itt jön a de..a két cetlire előtte írjunk fel 2 szót. Az egyikre mondjuk a „szeretlek” szót idézőjel nélkül. A másikra meg az „utállak” vagy valami hasonlót szintén idézőjel nélkül. És ezeket a címkéket úgy kell felragasztani, hogy a szó belül legyen, tehát a víz „el tudja olvasni”. Hülyeségnek hangzik? Igen, nagyon sok ember számára igen, tudom. De vannak dolgok, amikben nem hiszünk, mégis léteznek. És ha csak annyira gyűrjük le a kétkedésünket, hogy végigcsináljuk (olyan ez, mint az orvosnál. Nem tudod, hogy milyen gyógyszert veszel be, hiába van ott a tájékoztató, nem tudod, hogy rád ez milyen hatással van rövid vagy hosszútávon, de megteszed, mert meg szeretnél gyógyulni), akkor az eredmény az előzetes várakozásokat fogja igazolni.

Szóval adott a két (pontosabban három, de az utolsóval, mint említettem nem foglalkozunk, el is tettük a szemünk elől) befőttesüveg és bennük a rizs a vízben, és rajtuk a feliratok. A kísérlet legalább 30 napig kell, hogy tartson, mert addigra áll már be igazi szemmel tűnő változás, de az igazi siker úgy tudom a 60 napos periódus. Amelyik üvegre a szeretet szót írtuk, azzal bánjunk úgy, mint egy háziállattal vagy növénnyel. Beszéljünk hozzá. Akár simogassuk meg vagy bármi..az a lényeg, hogy a napjaink jó részét neki meséljük el. A másik, amikre az utállak, vagy hasonló szót írtunk azt szidjuk. Nyugodtan töltsük ki rajta minden stresszhelyzetünk (verbálisan persze), és mondjuk el mindennek..a lényeg egy jó szót se kapjon. De ezt minden nap, lehetőség szerint akár naponta többször is. Hogy mi lesz az eredmény? Amelyiket dicsértük, ne adj isten simogattuk, szeretgettük, ott a rizs fehér marad, valószínűleg beszívja az összes vizet, és elkezd csírázni. Amelyiket utáltuk, szidtuk, ott a rizs barna vagy fekete lesz, megpenészedik..egy katyvasz lesz. Most vegyük elő 30nap elzártság után azt az üveget, amire addig egy pillantást se vetettünk, egy szót se szóltunk hozzá..semmit. Mit látunk? Oppá..konkrétan, büdösödik és elrohadt az egész. Ez azért van, mert nem figyeltünk rá. Ugyanis a negatív figyelem is figyelem. Ezért maradnak együtt azok az emberek, akik közül valamelyik is alkoholizál vagy veri a másikat vagy nem törődik kellőképpen vele, akkor is mellette marad. Mert figyel rá. Még így is.

De egy magyarázattal még mindig adós vagyok. Hogy miért van ez így? A kulcs a víz. Az egész a hópehelyfotózással kezdődött. Wilson Alwyn “Snowflake” Bentley volt az első, aki bebizonyította, hogy nincs két egyforma hópehely.

Most újra visszakanyarodnék ez ügyben Emoto úr könyvéhez:

„A tudósok felfedezték, hogy a víz nem csak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is, amelyekkel érintkezésbe kerül. A víznek olyan tartós az emlékezete, mint egy elefánté. Ez például azt jelenti, hogy képes mindenféle jellegű információt meghatározott frekvenciamintán tárolni és ezt más rendszerekre, például az élő szervezetre átvinni. Ezért olyan alapvető fontosságú, hogy milyen vizet iszunk: nem csak lehetőleg káros anyagoktól mentesnek és ásványi anyagokban szegénynek kell lennie, hanem energetikailag pozitív rezgésűnek is, hiszen ezt a rezgést adja tovább nekünk. A legősibb információkat a tiszta, természetes ásványvíz hordozza.

A víz sokféle szempontból ellentmond a fizika törvényeinek. Más anyagokkal ellentétben nem úgy viselkedik, ahogy viselkednie kellene, például -75 fok helyett (ahol molekulasúlya miatt kellene) csak +100 fokon forr fel, és 0 fokon fagy meg, holott a periódusos rendszer szerint -120 foknál kéne. A víz fagyáskor kitágul, és könnyebb lesz, ahelyett, hogy szabályosan összehúzódna, és nehezebbé válna. (jégkocka-jégtábla) Mindezeket a szabálytalanságokat a tudomány máig nem tudta megmagyarázni. Ugyanakkor épp ezeknek a szabálytalanságoknak köszönhető, hogy élet létezik a Földön. Mert ha a víz úgy viselkedne, ahogy pusztán logikai szempontból viselkednie kellene, akkor Földünk lakatlan, puszta sivatag volna, mindenfajta szerves élet nélkül.

Mindezeken túlmenően lenyűgöző a víz kristályformáló képessége is. Nincs a világon két teljesen egyforma hópehely, mindegyik egyedi, egyéni, de mindenképpen szabályos, hatszög alakú kristály. Úgy néz ki, mintha valamennyi vízcsepp önálló individuum (egyéniség) volna, egyfajta személyiség megváltoztathatatlan karakterrel. Még ha egy hópelyhet fel is olvasztunk, majd újra megfagyasztunk, hajszálpontosan ugyanazt a mintát képezi, mint korábban (!!). Ez tökéletesen meghökkentő, már csak azért is, mert felolvasztva vízcseppé válik, mely minden teketória nélkül összevegyül a többi vízcseppel.

Mindeddig csak a homeopátia bizonyítékaiból tudtuk, hogy a víz képes információt tárolni. Emoto azonban új módszerrel kezdte vizsgálni a víznek ezt a képességét. Egy új készüléket használ, a mágneses rezonanciaanalizáló (MRA) készüléket, amely láthatóvá teszi az emberi szem számára a vizsgált anyagokban rejlő energiákat. Eljárásának segítségével az anyagi és nem anyagi jelenségek –gondolatok, szavak, globális események – vízre gyakorolt hatása egyaránt megjeleníthető. Az elektronmikroszkóppal készített, lenyűgöző fotók a laikus számára is egyértelművé teszik, hogy a vízre valóban külső hatást lehet gyakorolni, aminek eredményeképpen az különféle szerkezeteket képez.

Az állatok és a növények akár 90, az emberi szervezet és Földünk 70 százalékban vízből áll. A csecsemőknél ez az arány a 80 százalékot is elérheti, ugyanakkor az idősebbeknél 60 százalékra csökkenhet. A folyadékhiány a felelős olyan civilizációs és időskori megbetegedésekért, mint például a reuma, az emésztési panaszok, a szív és érrendszeri megbetegedések, de a ráncos bőr és az emlékezetvesztés is ugyanerre az okra vezethető vissza. Egy iráni orvos, Batmanghelidj szerint nem betegek vagyunk, hanem szomjasak. Ő maga kizárólag víz itatásával meggyógyított olyan bántalmakat, mint a gyomorfekély, az allergia, a hátfájás, vagy a depresszió. A víznek azonban nem csak testi feladatai vannak, hanem gondolkodásunkért és érzéseinkért is felelős. Víz nélkül nem tudunk gondolkodni, mert agyunk több mint 90 százalékát alkotja víz.”

„Ugye elgondolkodtató? Ha a gondolatok ezt tehetik a vízzel, vajon mit tehetnek velünk?”

Ezeket a dolgokat azért tartottam fontosnak elmondani, hogy lássuk mit is okoznak a gondolatok és miért fontos, hogy hogyan állunk magunkhoz és hogy gondolkodunk magunkról. Térjünk vissza a vízöntő kori emberhez. Nagyon kevesen vannak, akik maximálisan jól érzik magukat a bőrükben, és abban, hogy ilyen kevesen vannak, nagyban segít a média és korunk szépség ideáljainak képe. India mintájára, ahol az emberek pénzügyi „tulajdonságok” alapján vannak kasztba sorolva, a modern világban egy másik kasztrendszer terjed egyre jobban, bár íratlan szabályai vannak csak. Ez a külsőség. Jelenlegi világunk sokkal nagyobb részben épít a külsőségre, mint talán eddig bármelyik. Sokszor az is elég, hogy ha az ember szép, nem kell, hogy okos legyen..és bár ez a nézet egyre jobban terjed és táplálják is, szerencsére még nem tartunk ott, hogy csak ez legyen igaz. Ám azt is meg kell érteni, hogy nagyon-nagyon kevés ember van csak, aki képes kimaradni ebből a fajta nézetből, ebben egyenlőre az „xd” nemzedék előtt született hölgyek jeleskedek, a fiúknál/férfiaknál többnyire erősebb ez a nézet, hogy „inkább szép kell, mint okos..” De a másik nézet, ami ezzel egy időben hódít a szép és okos tendenciája..láthatjuk hát, hogy főleg a nőknek nem könnyű. Már csak azért is, mert ha szépségről van szó, akkor mindenki elsősorban rájuk asszociál, nekik kell jobban megfelelni ennek az „elvárásnak”. Azért van idézőjelben, mert néha már annyira magától értetődő számukra is, hogy eszükben sem jut ez ellen lázadni. Illetve, ha eszébe is jut valakinek, az sem mindig célravezető.

Találtam egy honlapot. A rajta levő egyik bejegyzés nagyon elgondolkodtatott. Igazi bicskanyitogató bejegyzésnek tűnt, de sokszori olvasás és még több töprengés után is, a nyers stílus ellenére sok mindenben igaza van. Az ominózus blog elég fura, nem beszélgettem még soha a készítőjével, sőt nem is ismerem, de a közösségi hálón tett megnyilvánulásai után, teljesen normálisnak tűnik, nem egy sima marketingesnek, aki mindenáron ránk akar sózni valamit. Mint látszik, követője is akad szép számmal, akik a visszajelzések alapján nem csak tudják, hogy mit csinálnak, hanem azt sikerrel is teszik.

Az ominózus bejegyzés pedig így szól:  „Lassan majd azt kéne már eldöntenetek, hogy a jövőben az érzelmi kielégülést a kakaós csigától, a kinder csokiktól vagy pizza szeletektől fogjátok megkapni, vagy egy társtól, akit Petinek, Attilának, esetleg Csabának hívnak majd. Az életet kutyák és macskák között egy elbaszott romantikus filmet nézve is le lehet élni, csak hát annak nem sok értelmét látom, mert az éveken át tartó érzelmi halál, és a társ nélküli magány állapotánál kevesebb szarabb dolgot tudok elképzelni egy nő számára ezen a földön…”

Alatta viszont rengeteg összehasonlító kép az „ilyen volt, ilyen lett” mintájára. Elég ígéretesnek tűnik. Igen tudom, hogy elég bicska nyitogatóan hangzik. De vizsgáljuk meg a kérdést más szempontból. Írtam, és tartom is, hogy az igazi harmónia bennünk csak akkor jöhet létre, hogy ha a testünk, a lelkünk, és a szellemünkkel egyaránt törődünk. Manapság az önértékelési problémák túlnyomó többségét a testünk miatt szenvedjük el. Újfent hangoztatom, hogy törekedni kell arra, hogy minél jobban elfogadjuk magunkat mindenféle műtét vagy beavatkozás nélkül.  Van akiknek szerencsére ez nagyon jól megy. Ő rájuk nem is pazarolnék több szót. Van, aki azt hangoztatja, hogy elfogadja önmagát, de a „visszajelzések” alapján ez mégsem úgy tűnik. És van az utolsó kategória, aki bevallottan nem képes elfogadni magát a jelenlegi állapotában. Így nem érzi túl jól magát az életében és a bőrében. Ez a bejegyzés főleg nekik szól és kicsit azoknak is, akik csak hangoztatják vagy próbálkoznak az önelfogadással. Ismerek olyan hölgyet, aki teljesen jól érzi magát a bőrében, és fittyet hány az elvárásokra, ő úgy van jól, ahogy van. Pedig nem az „ideál” kategóriába tartozik. De pont ez a lényeg. Ahogy az előbb idézett bejegyzés címe is írja: „A Te életed, a Te döntésed” ! Neked kell tudnod és érezned, hogy szükséged van-e a változásra vagy változtatásra, hogy jobban elfogadd saját magad és ezzel együtt Téged is elfogadjanak. Én az utóbbi mellett döntöttem, és nem bántam meg. Lásd a hajam.

Hiszen a mi embermodellünk azt is felismeri, hogy a teste is lehet a fegyvere, és itt ne a szereposztó díványokra gondoljunk.(Van akit akár az is kielégít, de őt azok a felszínes dolgok is, ami a többséget nem) Hanem főként a párkapcsolat szintjén, hogy olyan ember mellett élje le boldogabban az életét, aki mellett szeretné, és ne állhassanak ilyen dolgok az útjába. Persze ahogy az előzményben írtam, mindig van olyan, aki mást akar..ezt is tudni kell elfogadni. De hogy ha tisztában vagyunk az értékeinkkel, (amire csak akkor vagyunk igazán képesek, hogy ha önbizalmunk is van,) akkor azt is tudjuk és megértjük, hogy ettől nem omlik össze a világ, még van jó pár olyan ember, aki ránk vár, és akivel sokkal boldogabb és teljesebb életet is élhetünk, mint amellett, akinek nem kellettünk.

Mit is mondhatnék zárszóként? Fontos, hogy állunk magunkhoz, mit gondolunk, és hogy szeretnénk leélni az életünket és ezért mire vagyunk képesek. Emlékezzünk, hogy az igazán jó dolgokért meg kell szenvedni. De csak így lehet, csak így érdemes leélni az életünket. Meg kell tanulni alkalmazkodni a helyzethez és nem csak túlélni, hanem teljes életet élni. Magunkat kell megváltoztatni, hogy a világ is változzon, és jobb hely legyen, amiben szívesebben élünk. Nincs túl sok időnk, mert egyre jobban pusztítjuk a környezetünket és egymást is. Viszont be kell látni, hogy ha elpusztítunk magunk körül mindent, növény és élővilágot, a földünket és egymást..akkor tényleg nincs miért értelme élni. Csak a szeretet, ami igazán csodákat tud művelni és a hit. Hinni kell magunkban és abban is, hogy másra is képesek vagyunk, nem csak arra, amit jelenleg csinálunk, ahogy jelenleg élünk. Ehhez pedig kell, hogy elfogadjuk magunkat olyannak amilyenek vagyunk, akár segítséggel, akár segítség nélkül.

Boldog születésnapot!

Ez egy (nem annyira) képzelt telefonbeszélgetés alapján készült.

Édesapám, engedd meg, hogy boldog születésnapot kívánjak. Bár megelőztél, mert én akartalak előbb hívni..csak..ja..jó. Igazából látom, (hallom), hogy nem is érdekel. Csak azért hívtál, hogy egy újabb szenzációs lehetőséget mutass be nekem. Aha, oké. Komolyan mintha nem is az apám lennél, hanem csak egy köcsög marketinges. Mintha attól megoldódnának a dolgok egycsapásra, hogy minden szarba belépünk, mindent végigcsinálunk..és közben lessük a mannát az égből. Nem. Az élet nem így működik. Néha nem tudom eldönteni, hogy kettőnk közül ki a gyerekesebb. Mondjuk miért várjam el, hogy apaként viselkedj, hogy ha eddig se tudtál? Igen-igen tudom. Megint a régi nóta. Az a nóta, amit csak én fújok. Te meg szarsz rá:) Nem-e? Dehogynem. Sosem tudtuk megbeszélni a dolgokat. 22év fájdalmát nem lehet egy szempillantás alatt feldolgozni. Úgy próbáltad meg jóvátenni az eddigi vétkeid, hogy felnőttkoromra segítesz kicsit talpra állni, valami minimálisat visszaadni abból, amit elvettél. Nálad ez mégis kimerül a linkek küldözgetésében, hogy Te azzal segítesz nekem a legtöbbet..hű de ismerős dolgok ezek. Mint mikor anyuval megegyeztetek a válás után, hogy a 18.ik születésnapomra egy elég jelentős összeget adsz át, hogy ezzel elindíts utamon, mert azt anyu rám hagyta, mikor elment. Mondjuk nehéz úgy adni valamit, hogy ha a 18.ik valahogy kimarad. Vigasztal a tudat, hogy nem csak Te felejtetted el, hanem mindenki. Na jó, nevelőanyám nem. Ő csak kaján vigyorral leste, hogy szenvedek és várom a visszajelzéseket..elvégre ez mégis csak egy fontos alkalom. Elmúlt. Ahogy azt is kivártad, míg az egyesség elévül, mondván, hogy Te valami sokkal fontosabbat adsz nekem ami többet ér mint a pénz. Átadod a tudást.

Végül is utólag belegondolva tényleg átadtad. Neked köszönhetem nagy részében azt, ami vagyok. A verések és a többi megtették a hatásukat:) Sosem bíztam el magam, és azonnal megértem és átérzem, hogy ha olyan emberrel akadok össze, akit szintén megkínált már a sors 1-2 kövér pofonnal. Tény, hogy kicsit érzékenyebbre sikeredtem, mint szerettem volna..de muszáj ezt elfogadni, mert változni ebben nem nagyon tudok. Legalábbis eddig nem jött össze:) Segítettél abban, hogy felismerjem, hogy Te nem voltál képes váltani. Neked csak ez az egy családmodell létezik. Pedig még emlékszel rá, mikor apád agyon akart verni, és megfogadtad, hogy Te sosem bántod a gyerekeid. Nos, ez nem jött össze. Idővel magad is elhitted, hogy jól csinálod a dolgokat. Hogy ezt így kell. Mondjuk érthető, hogy nem tudod másképp, hogy ha nem is ismered fel, hogy van másik út..neked köszönhetően sokszor keltem hosszú útra és laktam mindenfelé, láttam embereket, más családokat és megtapasztaltam, hogy lehet másképp is. Azóta is erre törekszem..másképp, mint Te. Hibáztam sokszor én is..de a visszajelzések alapján jó úton haladok. Neked köszönhetem azokat az embereket, akiket megismertem útjaim során, hiszen ha nem űztök el otthonról, sosem találkozom velük. Rengeteget tanultam tőlük és ha mást nem, legalább megtapasztaltam, hogy mit nem szeretnék.

Tulajdonképpen így felnőtt fejjel visszanézve a dolgokat sajnállak. Azért, mert biztos neked sem lehet egy élmény, hogy ennyire elrontottad. Valahol belül érezned kell, hogy lehetett volna ez jobb is..az már más kérdés, hogy ez rajtad múlt. Abban is, hogy mit engedsz meg nevelőanyámnak és abban is, hogy Te mit engedsz meg magadnak. Belém ültetted, hogy nem tudom a kort tisztelni, csak, hogy ha az illető már letett valamit az asztalra amiért tisztelni lehet..minimum emberileg. Kicsit szánlak is, ahogy látom, hogy kapaszkodsz bele kétségbeesetten ezekbe a lehetőségekbe és nem győződ magaddal is elhitetni, meg persze velem is próbálod, hogy ez mennyire jó:) Valakinek biztosan..ha neked igen, akkor csináld. De akár elfogadod, akár nem, én nem veszek részt benne. Ha sosem fogsz tudni odaállni elém és bevallani, hogy elcseszted, hogy másképp kellett volna és tudod, hogy a Te időd is véges, és szeretnéd, hogy jobb legyen közöttünk a viszony..akkor maradnak azok a telefonok, amik leginkább abban merülnek ki, hogy mibe szeretnél megint belerángatni (“minden ember után 50$, meg ingyen nagy értékű dolgok, tudod, hogy én jót karok neked”), és élsz csendesen egy lakásban a pároddal, aki csak azért van veled, mert nincs hova mennie..pedig rendesen sikerült megtaposnod őt is:) Ha néha át is megyek, készülhetek a panaszáradatra órákon keresztül, főleg, hogy ha nem vagy otthon. Pedig nem laksz messze, maximum egy óra itt pesten belül..de valahogy annyira kiesik az útvonalamból..érdekes nem? Szóval sóhajtozhatsz a kis lakásodban a párod mellett, hogy mennyire nem tudsz érvényesülni és nem megy az a fránya meggazdagodás..mert bár a fogadhoz tudod verni nagyon a garast, még sincs sose pénzed, hiszen minden idegen simán ki tud forgatni akár milliókkal is, mert nekik a világon mindennél jobban hiszel:) Csak tudod, hogy ha itt az idő és kísérnek a végső utadra, ezek az idegenek ritkán állnak ott melletted, hiszen pénzzel megvenni az érzéseket nem lehet. Nem fognak jobban szeretni akárhány milliót is adtál nekik. Az emberek már csak ilyenek. Hálátlanok:) Szóval melletted lesz a párod, hogy ha nem előz be téged, mert melletted élni nem egy kéjmámor. Nővérem látni sem akar, így ő kilőve..anyukámba most rúgtál bele egy utolsót, mikor egy mozdulattal sikerült végleg kisemmizned és megsemmisítened 12évi munkáját és ezzel a mozdulattal velem is hasonlóan bántál el. Szóval ő sem kísérne el.

Tudod régen nagyon bántott, hogy én vagyok az egyetlen akinek a Te jóvoltodból nincs semmije. Katasztrófaként éltem meg, hogy nem tudok boldogulni egyről a kettőre. Azután szépen beletörődtem, majd ahogy múlt az idő, rájöttem, hogy csak az van, amit én hozok össze magamnak. Ez viszont kitartást adott, amit szintén a Te jóvoltodból szereztem. Most már nem csak  hogy nem is érdekel, hanem kifejezetten jól jön, hogy nincs semmim..sokkal bátrabban vágok neki a nagyvilágnak, bízva abban, hogy valahol élhetőbb körülményeket is tudok teremteni és jogosan büszke lenni arra, amit elértem. Örülök, hogy sikerült levetnem az önzőségem:) Szóval tényleg sok mindent köszönhetek neked..ez azonban ebben a formában még is kevés, hogy ott legyek majd melletted, hogy ha az utolsókat üti az óra. Majd elkísérnek a milliókért vett könyveid, a házad meg a dolgaid..ja, hogy azokat nem viheted magaddal? Pech. Akkor igazából nincs semmid. Koldus vagy mint én. Csak én mégis gazdagabb vagyok nálad.

Mert megtanítottál arra, hogy az életünket úgy kell élni, hogy tényleg törekedjünk az egyensúlyra, hogy mennyire fontosak az érzelmek és azok mutatása, megtanultam, hogy a pillanatokat meg kell élni, és törekszem arra, hogy ha az én időm lecseng, az én kezem azért fogja valaki.

Köszönöm..és még egyszer Boldog szülinapot!

Ezt a bejegyzést azért tettem közzé, hogy aki olvassa tanuljon belőle. A múltamról nem szeretnék hosszabban cseverészni, elmúlt, megtörtént. Viszont kellett némi illusztráció, hogy átérződjenek a szavaim. Tudom, hogy kiadtam magam és tudom, hogy hazárdjátékot játszom..aki ezek után másképp néz rám, szíve joga. Attól én még ugyanaz maradok.